Orbán Sára

Tanácsadó szakpszichológus, pszichodráma asszisztens, EMDR-terapeuta jelölt

2007-ben végeztem pszichológusként a Debreceni Egyetemen klinikai felnőtt- és egészségpszichológia szakirányon, majd 2014-ben elvégeztem az ELTE PPK tanácsadó szakpszichológusi képzését krízistanácsadás szakirányon. Iskolapszichológusként 5 éven át dolgoztam 6-19 éves korosztállyal, a tanárokkal és a gyerekek szüleivel szoros együttműködésben. Emellett álláskereső személyeket támogattam krízisintervencióval, illetve karrier tanácsadással a nonprofit szférában. 2014 óta foglalkozom serdülőkkel és felnőttekkel egyéni pszichológiai tanácsadás keretein belül. Ma már csak felnőtt klienseket fogadok.

Munkám során olyan emberekkel találkozom, akik önismeretük fejlesztését tűzték ki célul, mert elakadtak, válságba kerültek, vagy egyszerűen csak azt érzik, hogy valami nem kerek az életükben. Az elakadás vagy krízis különböző területeken jelentkezhet: teljesítményhelyzetekben (maximalizmus, kiégés, halogatás, “stresszelés” formájában), párkapcsolatban (vagy annak hiányában), családi rendszerben (generációkon átívelő nehézségek formájában), szülői szerepben, gyászfolyamat során. Célom, hogy minél szélesebb eszköztárral, egyénre szabottan támogassam a hozzám fordulókat önismeretük elmélyítésében.

Fontos számomra a folyamatos fejlődés, a szakmai minőségbiztosítás. Egyéni és csoportterápiás módszerekben is szereztem saját élményt, önismeretet (pszichodráma, szomatopszichoterápia, családterápia). Jelenleg a pszichodráma felsőfokú képzés lezáró szakaszában vagyok, emellett elköteleződtem egy traumatikus események feldolgozását segítő terápiás módszer mellett (EMDR). 2021. tavasza óta folytatom EMDR tanulmányaimat.
Munkámat rendszeres szupervízió mellett végzem. A Magyar Pszichodráma Egyesület (2016-) és a Magyar EMDR Egyesület (2021-) tagja vagyok.

✆: +36709333302
@: saraorban@gmail.com

egyéni pszichológiai tanácsadás, online tanácsadás
EMDR-terápia